Idén is tömegeket vonzott a Debrecen Drive, ahol két nap alatt közel ezren látogattak el a CATL Debrecen Zöldenergia-szigetére. Magyarország egyik legnagyobb járműipari eseményén a CATL Debrecen először vett részt azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az energiatárolás fontosságára a fenntartható közlekedésben. A cég által kínált programok között a gyerekek körében az óriás jenga és a puzzle álltak az első helyen, míg a felnőttek szívesebben termeltek zöldenergiát kerékpárral, a szerencsesüti-gépet pedig minden korosztály örömmel kipróbálta.
Május 24. és 26. között zajlott a debreceni Nagyerdőben megrendezett Debrecen Drive, amely idén is nagy tömegeket vonzott, változatos szakmai- és közönségprogramjaival. Idén először a CATL Debrecen is aktív résztvevője volt a háromnapos járműipari rendezvénynek, melyet pénteken egy szakmai konferencia nyitott meg, amit a nagyközönségnek szóló műsorok és élményprogramok követtek egész hétvégén. A CATL-t mint az elektromos autókba szánt akkumulátorok fejlesztése terén piacvezető vállalatot az „E(z) Debrecen” konferencián előadás megtartására is felkérték számos más, az iparágban meghatározó szereplő mellett. Szombattól a CATL a Nagyerdei Stadion köré szervezett fesztiválon Zöldenergia-szigettel és változatos programokkal készült, amelyek kiemelkedően népszerűnek bizonyultak az eseményre látogatók között.
„Nagy öröm volt számunkra, hogy idén először részt vehettünk Debrecen egyik legfontosabb, ikonikus eseményén. Jó érzés volt látni, hogy milyen sokan érdeklődtek a zöldenergia-termelés, az energiatárolás és a fenntartható közlekedés iránt. A közeljövőben több helyi eseményen is ott leszünk, legközelebb a Virágkarneválon és a Campus Fesztiválon találkozhatnak velünk az emberek.” – nyilatkozta Sidló Noémi, a CATL Debrecen kommunikációs és PR menedzsere.
By clicking on the button “I accept” or by further usage of this website you express consent with usage of cookies as well as you grant us the permission to collect and process personal data about your activity on this website. Such information are used to determine personalised content and display of the relevant advertisement on social networks and other websites. More information about personal data processing can be found on this link. Read More