Gyakorlati képzési és karrierlehetőségek nyílnak a fiatal műszaki szakemberek előtt
Oktatási együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen. A stratégiai együttműködés értelmében a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében és az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint a felsőoktatási intézmény tudományos és kutató tevékenységét is segíti. A Miskolci Egyetemen végzett műszaki és mérnök szakemberek előtt ennek köszönhetően új és inspiráló karrierlehetőségek nyílnak meg az akkumulátor- és a járműiparban.
Ünnepélyes keretek között, Miskolcon került sor a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen (a Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. magyar leányvállalata) között létrejött együttműködési megállapodás aláírására június 20-án. A megállapodás értelmében az egyetemi hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzésének támogatása mellett a piacvezető energiaipari nagyvállalat közreműködik majd az egyetemi tananyag fejlesztésében, továbbá az egyetem oktatóinak és hallgatóinak tudományos és kutató tevékenységét is segíteni fogja. A szerződés számos szakterületre kiterjed, így a CATL a műszaki föld- és környezettudományok, valamint a gépészmérnöki és informatikai területen is hozzájárul a Miskolci Egyetem hallgatóinak képzéséhez.
A stratégiai együttműködés lehetővé teszi a CATL számára, hogy részt vegyen a mérnökhallgatók és kutatók képzésében. Ez biztosítja a vállalat számára a jól képzett munkaerőt, amelyre hosszú távon szüksége lesz a debreceni üzem működtetéséhez és fejlesztéséhez.
„A CATL Debrecenben második európai gyárát építi fel, amely elsősorban az európai ügyfeleinket, ismert autógyárakat fogja a legkorszerűbb akkumulátorokkal kiszolgálni. A CATL célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon az európai közlekedés fenntarthatóvá válásához. Magyarországi üzemünk működtetésében számítunk a magyar tehetségekre, akiknek világszínvonalú tudást és tapasztalatot szeretnénk átadni egy új iparágban.
A Miskolci Egyetemmel kötött együttműködésnek köszönhetően immár a magyarországi felsőoktatás területén is támogatni tudjuk a fiatal szakembereket, akik számára naprakész, gyakorlati ismereteket és nemzetközi karrierlehetőséget szeretnénk biztosítani egy dinamikusan fejlődő, új iparágban” – mondta Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója az eseményen.
A Miskolci Egyetem a hazai felsőoktatás meghatározó intézményeként sokoldalú, inter- és multidiszciplináris képzésekkel, magas szintű kutató és fejlesztő munkával járul hozzá az egyetemes tudomány és a magyar társadalom fejlődéséhez. Célja, hogy a régióban, Magyarországon és a nemzetközi felsőoktatás térképén meghatározó, a következő évtizedek munkaerőpiaci igényeit kielégítő oktató- és kutatóegyetemként működjön, amely a képzések fejlesztésének köszönhetően a gyakorlatban jól adaptálható tudást kínál a hallgatóinak. A Miskolci Egyetem erős K+F kapacitással rendelkezik, különösen a műszaki és anyagtudományi szakterületeken. Az együttműködés révén a CATL hozzáférhet az egyetem szakértelméhez és kutatási eredményeihez, amelyek segíthetik az akkumulátortechnológiák fejlesztését.
„A magyar műszaki értelmiség generációinak a Miskolci Egyetem az egyik legpatinásabb képzőintézménye. A nálunk végzett mérnökök, gazdasági és természettudományos szakemberek az Észak-Magyarország és az ország vezető cégei jelenének és jövőjének alakítói. A Miskolci Egyetem értékes innovatív szellemi tőkével rendelkezik, ez a tudásvagyon erősíti versenyképességünket. Egyetemünknek nem csak a felsőoktatási szférában kell versenyeznie, hanem az ipari és vállalati közös kutatások elnyeréséért is. Biztosak vagyunk abban, hogy a jövő innovációs versenyében még inkább döntő szerepe lesz a Miskolci Egyetem és a gazdasági szereplők közötti szoros, kölcsönösen előnyös együttműködéseknek” – fogalmazott Prof. Dr. Horváth Zita a CATL Debrecennel kötött stratégiai együttműködés aláírásán.
A CATL Debrecen Déli Ipari parkjában épülő gyára hamarosan a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb munkáltatója lesz. A vállalat hosszú távra kötelezte el magát Magyarország mellett, ezért kulcsfontosságúnak tartja, hogy aktívan részt vegyen a munkaerő képzésében és támogassa az intézményeket az oktatás minden szintjén. A cég 2024 februárjában megállapodást kötött a Debreceni Szakképzési Centrummal, az elkövetkező időszakban pedig több más, a régióban fontos szerepet betöltő oktatási intézménnyel is együttműködésre kíván lépni.
By clicking on the button “I accept” or by further usage of this website you express consent with usage of cookies as well as you grant us the permission to collect and process personal data about your activity on this website. Such information are used to determine personalised content and display of the relevant advertisement on social networks and other websites. More information about personal data processing can be found on this link. Read More