Stratégiai együttműködést jelentett be a Rolls-Royce Power Systems és a CATL

2024-06-24

A Rolls-Royce Power Systems (RRPS) és a CATL stratégiai együttműködést jelentett be június 19-én, a müncheni ees Europe 2024 kiállításon. A megállapodás értelmében az RRPS a TENER termékcsaládot az mtu EnergyPack QG akkumulátoros energiatároló megoldása részeként értékesíti, így az az EU és az Egyesült Királyság piacán is elérhető lesz. A TENER a világ első, tömegtermelésre tervezett akkumulátoros energiatároló rendszere, robusztus 6,25 MWh kapacitásával felgyorsítja az új energiatárolási technológiák széleskörű bevezetését, újabb lendületet adva az elektromos közlekedés elterjedésének. 

Picture1.jpg

A müncheni ees Europe 2024 kiállításon, június 19-én jelentette be stratégiai együttműködését a Rolls-Royce Power Systems (RRPS) és a CATL, melynek köszönhetően a TENER energiatároló rendszer elérhetővé válik az Európai Unió és az Egyesült Királyság piacain is. Az együttműködés keretében az RRPS az mtu EnergyPack QG akkumulátoros energiatároló megoldás részeként fogja kínálni a TENER termékeket. Ezt az úttörő technológiát, mely akár öt évig működik kapacitás- és teljesítményromlás nélkül, a biztonság, az élettartam, a hatékonyság és a rendelkezésre állás javítása érdekében tervezték. 


A két vállalat először 2023 végén írt alá hosszú távú beszállítói megállapodást, amelynek értelmében több mint 10 gigawattóra (GWh) tárolókapacitás kiépítésében működnek együtt. A megállapodás megerősíti az RRPS és a CATL közötti üzleti kapcsolatot, elősegítve ezzel az Európai Unió és az Egyesült Királyság piacain való növekedést. Mindkét vállalat elkötelezett a technológia, a minőség, a biztonság és a határidőre történő szállítás iránt, ami nagyobb befektetési biztonságot eredményez. A partnerség kiterjed az olyan intelligens termékek innovációjára, mint az RRPS okos mtu EnergetIQ automatizálási megoldása és ennek digitális felülete, az mtu Go!, amely a CATL intelligens diagnosztikai platformjával és felügyeleti rendszerével működik. 


Az innováció ösztönzése 

A TENER 430Wh/L energiasűrűségű, a CATL L-sorozatú celláit használó csúcskategóriás energiatároló rendszer. Rekorder élettartama a fejlett bionikus SEI és az önösszeszerelő elektrolit-technológiáknak köszönhető, amelyek hosszú távú stabilitást és biztonságot tesznek lehetővé. A 6,25 MWh kapacitású energiatároló továbbá 30%-kal növeli az egységnyi területre jutó energiasűrűséget, és a korábbi CATL-termékekhez képest 20%-kal csökkenti a környezeti terhelést. 


A CATL a maximális biztonság elérése érdekében az akkumulátortechnológia részeként teljes körű minőségirányítási rendszert hozott létre, amely magában foglalja a technológiai fejlesztést, a próbatesztet, a működés figyelését és a biztonsági hibák elemzését. Üzembe helyezése után a CATL folyamatosan figyeli az energiatároló rendszer működési állapotát többek között mesterséges intelligencia alapú kockázatfigyeléssel. Ezzel nemcsak ellenőrzi a biztonsági célok megvalósulását, hanem hozzájárul azok optimalizálásához is. 


Ügyfelek támogatása világszerte 

Több mint 700 szervizállomásból álló globális hálózatát kihasználva, a CATL zökkenőmentes ellátási lánc menedzsmentet, személyre szabott megoldásokat és folyamatos technikai támogatást kínál minden egyes partnere számára. 


A CATL többek között a NextEra, a Fluence, a Wartsila, a Tesla, a Powin és a FlexGen vállalatokkal kötött már partnerséget, valamint eddig több mint 1000 energiatárolási projektet valósított meg fejlett energetikai technológiáival a világ több mint 40 országában és régiójában. 


Elköteleződés Európa fenntartható jövőjéért 

A CATL elkötelezettsége túlmutat az energetikai megoldások fejlesztésén és biztosításán. A vállalat mindenhol, ahol jelen van a világban, támogatja a helyi közösségeket. Tavaly a vállalat 1,5 millió forintot adományozott gyógyászati célú sószoba kialakítására Debrecenben, és 30 ezer euróval támogatta egy genetikai betegségben szenvedő magyar kisfiú gyógykezelését. Emellett a CATL 2024 márciusában a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját 20 ezer eurós pénzadománnyal támogatta. 


A CATL munkavállalói karrierjének aktív támogatása mellett a jövő tehetségeinek gondozását is fontosnak tartja. Ennek érdekében 2024-ben együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Szakképzési Centrummal, melynek célja a szakképzés összehangolása az iskolai és vállalati igények, lehetőségek területén a felkészült, motivált, magasan képzett szakemberek kinevelése érdekében. 


A környezetvédelem a CATL értékrendjének másik alappillére, melynek keretében a vállalat erdőtelepítési projektet hajt végre Türingiában, Németországban. Korábban a CATL 4800 fa ültetésében segédkezett annak érdekében, hogy támogassa a természetes élőhelyek helyreállítását és gazdagítását, illetve a biológiai sokféleség növelését és az erdők ellenálló képességének javítását. 


A CATL fenntarthatóság iránti elkötelezettségével hosszútávú változást szeretne elérni Európában, olyan jövőt elősegítve, ahol a fejlődés harmonikusan összefonódik a környezeti és társadalmi jóléttel.

By clicking on the button “I accept” or by further usage of this website you express consent with usage of cookies as well as you grant us the permission to collect and process personal data about your activity on this website. Such information are used to determine personalised content and display of the relevant advertisement on social networks and other websites. More information about personal data processing can be found on this link. Read More