A Contemporary Amperex Technology (CATL) és a Stellantis képviselői november 21-én bejelentették, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá arra vonatkozóan, hogy a CATL fogja ellátni az autógyártó vállalatcsoportot az elektromos járműgyártáshoz szükséges LFP (lítium-vas-foszfát) akkumulátorcellákkal és -modulokkal. A Stellantis villamosítási stratégiájának további támogatása érdekében a két vállalat mérlegeli annak lehetőségét, hogy azonos mértékű hozzájárulással vegyesvállalatot hozzanak létre.
A megállapodás két stratégiai területen vázol fel hosszútávú együttműködést a CATL és a Stellantis között: egyrészt egy innovációs ütemtervet dolgoznak ki az autógyártó, csúcstechnológiájú elektromos járműveinek támogatására, másrészt felmérik az akkumulátor-értéklánc további erősítésére vonatkozó lehetőségeket.
„A CATL-lel kötött megállapodás az LFP akkumulátorok helyben történő ellátásáról fontos lépcsője az európai középosztályt célzó elektromos járműpiaci stratégiánknak” – mondta Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója. „Az CATL-nek köszönhetően autómárkáink innovatív és elérhető akkumulátortechnológiát kínálhatnak ügyfeleinknek, miközben a 2038-ra kitűzött szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló célkitűzések is megvalósulnak.”
„Nagy öröm számunkra, hogy magasabb szintre emeljük a Stellantis-szel kiépített partneri kapcsolatunkat. Úgy gondoljuk, hogy az autógyártásban szerzett sokéves tapasztalatának és a CATL fejlett akkumuláto-rtechnológiájának köszönhetően ez a partnerség meghatározó lesz mindkét fél számára a szén-dioxid-semlegesség felé vezető úton.” – mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. „Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy partnereink számára versenyképes és fenntartható megoldást nyújtsunk a globális energiaátmenet előmozdítása érdekében.”
Az LFP-technológia hosszú élettartammal és magas hőstabilitással rendelkezik, amely lehetővé teszi a Stellantis számára, hogy kiváló minőségű, tartós és elérhető árú elektromos B és C kategóriás személyautókat, cross-overeket és SUV típusú járműveket kínáljon a fogyasztóknak.
A Dare Forward 2030 stratégiai terv részeként a Stellantis 2030-ra az európai piacon 100 százalékban, míg az Egyesült Államokban 50 százalékban elektromos meghajtású személygépkocsik és könnyű-tehergépjárművek értékesítését tervezi. A vállalat jó úton halad afelé, hogy 2038-ra teljes egészében karbonsemleges vállalattá váljon. A Stellantis több partneri megállapodást is kötött annak érdekében, hogy biztosítsa a kulcsfontosságú anyagok kiszámítható, alacsony szén-dioxid-kibocsátás mellett történő ellátását, a jövő környezetbarát közlekedésének megvalósítása érdekében.
By clicking on the button “I accept” or by further usage of this website you express consent with usage of cookies as well as you grant us the permission to collect and process personal data about your activity on this website. Such information are used to determine personalised content and display of the relevant advertisement on social networks and other websites. More information about personal data processing can be found on this link. Read More