Karbonsemleges gyártást tervez a CATL Magyarországon

2023-10-30

III.Hungarian_Battery_Day_Jason Chen.jpg

2023. október 26. - Teljes körű, a fenntarthatósági szempontokat szem előtt tartó európai akkumulátorgyártási értéklánc kiépítését tűzte ki célul a CATL – hangzott el az október 26-án harmadik alkalommal megrendezett Magyar Akkumulátor Napon. A nemzetközi eseményen tartott előadásában Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezérigazgatója kiemelte, hogy a CATL debreceni akkumulátorüzemét az elérhető legkorszerűbb gyártási technológiákkal szereli majd fel, összhangban a szén-dioxid-semlegességi törekvésekkel.


Október 26-án a Magyar Akkumulátor Szövetség szervezésében kerül sor a III. Magyar Akkumulátor Nap elnevezésű eseményre. A Budapesten tartott nemzetközi rendezvény legfontosabb célja, hogy a gyorsan fejlődő akkumulátoripar szereplőit összekösse, valamint diskurzust indítson a magyarországi és regionális együttműködési lehetőségekről és kihívásokról. A harmadik alkalommal megrendezett konferencia az akkumulátoripari vállalatok és szakemberek fontos éves találkozója, ahol a résztvevők a magyar akkumulátor-értéklánc fejlesztésére megfogalmazott, 2050-ig elérendő karbonsemlegességi célokat is megvitatják.


„Vállalatunk aktívan támogatja a nemzetközi közösség által kitűzött karbonsemlegességi célokat, így büszkék vagyunk arra, hogy már négy akkumulátorgyárunkban elértük a szén-dioxid-semlegességet. Célunk, hogy ezeket a tapasztalatokat Debrecenbe is átültessük. Magyarországi üzemünk lehetővé teszi számunkra, hogy hatékonyan ki tudjuk szolgálni az európai piac igényeit, fejlesszük gyártási hálózatunkat, valamint hozzájáruljunk az európai elektromos közlekedés elterjedéséhez és az energiaátmenet sikeres megvalósításához” – hangsúlyozta Jason Chen.


Az eseményen Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős európai igazgatója moderátorként vett részt. Az általa vezetett panelbeszélgetés témája a 2023 augusztusában megjelent új európai uniós akkumulátoripari szabályozás volt. A diskurzus során az Eurobat (Európai Gépjármű- és Ipari Akkumulátorgyártók Szövetsége) ügyvezető igazgatója, René Schroeder áttekintést adott az új szabályozásról, míg Nagy Ákos (Kinstellar) az akkumulátor-értéklánc erre való felkészülését taglalta. Gondolatait Papp Bernadett (Pact Capital) is megerősítette, aki vállalatoknak ad tanácsot a szén-dioxid-semlegességi törekvéseik eléréséhez. Jacopo Tosoni, az EASE (Európai Energiatárolási Szövetség) szakpolitikai vezetője a helyhez kötött energiatároló rendszerek konkrét követelményeit ismertette.


A CATL a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó innovatív technológiák területének nemzetközi piacvezető vállalata. A cég 13 gyártóbázisának és 5 kutatási fejlesztési központjának köszönhetően mára széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkezik. A vállalat globális összevetésben hat éve piacvezető az eladott elektromosautó-akkumulátorok teljesítményét tekintve, és elismert a nemzetközi autógyártók körében. A vállalat a környezetbarát gyártásra, a megújuló energiaforrások használatára és a fenntartható logisztikai folyamatokra összpontosít minden üzemében, melynek köszönhetően a CATL két gyára már Lighthouse Network által hitelesített létesítmény.


***


További információért látogasson el a oldalra, vagy lépjen kapcsolatba velünk a [email protected] címen.