2022. augusztus 12-én jelentette be a Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL), hogy 7,34 milliárd euró értékű beruházással egy 100 GWh kapacitású akkumulátorgyárat épít Debrecenben, Kelet-Magyarországon. Az új üzem a vállalat második európai akkumulátorgyára lesz a németországi után. A társaság részvényesi közgyűlésének jóváhagyásától függően az első üzemegység építése még az idén megkezdődhet.
A debreceni Déli Ipari Parkban három fázisban, összesen 221 hektáron megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és -modulokat. Debrecen Európa szívében helyezkedik el, a CATL gépjárműgyártó partnereihez - a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen – közel. A CATL debreceni gyára lehetővé teszi, hogy a vállalat jobban kiszolgálja az európai akkumulátorpiac igényeit, fejlessze a nemzetközi termelési hálózatát, valamint elősegítse az e-mobilitás terjedését és az energiaátmenet megvalósítását Európában.
Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentésére irányuló törekvése részeként a CATL megújuló energiaforrásokból származó villamosenergiát fog felhasználni, és helyi partnerekkel napelempark fejlesztését is tervezi Magyarországon.
A fenntartható és körkörös akkumulátor értéklánc kiépítése érdekében a CATL annak lehetőségét is vizsgálja, hogy helyi partnerekkel együttműködve akkumulátoralapanyag-gyártó létesítményt hozzon létre Európában.
„A debreceni üzemünk építése lehetővé teszi számunkra, hogy tovább növeljük versenyelőnyünket, jobban reagáljunk európai ügyfeleink igényeire, és felgyorsítsuk az e-mobilitásra való átállást Európában” – mondta dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. „A magyarországi zöldmezős projekt hatalmas lépés lesz a CATL nemzetközi terjeszkedésében, és egyben fontos lépés azon törekvéseinkben, hogy jelentős mértékben járuljunk hozzá a zöld energiaátmenet megvalósulásához.”
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter elmondta: „Mind a globális, mind az európai gazdaság jelentős kihívásokkal szembesült az elmúlt időszakban. Nekünk Magyarországon az a célunk, hogy kivételt képezzünk a kontinenst érintő recesszió alól. Ennek elérésére a legjobb eszköz, ha az autóipar legforradalmibb ága, az elektromobilitás legkorszerűbb beruházásait magunkhoz csábítjuk. Büszkék vagyunk rá, hogy a CATL Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása mellett döntött. A közelmúltban a világ egyik vezető akkumulátorgyártó központjává váltunk, és ezzel az óriási beruházással tovább erősítjük pozíciónkat.”
A CATL partnerei is pozitívan fogadták az új projekt bejelentését. Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgatója elmondta: „Az új csúcstechnológiás magyarországi CATL-üzem egy újabb mérföldkő az elektromos járműgyártás terén, amelyet kulcsfontosságú partnereinkkel közösen valósítunk meg. A CATL révén egy a technológiafejlesztés terén piacvezető partnert tudhatunk magunkénak. Olyan partnert, amely nekünk, az új üzem kezdeti kapacitásának első és legnagyobb vásárlójának csúcsminőségű, karbonsemleges akkumulátorcellákat biztosít a következő generációs európai elektromos járműveinkhez, így követve a helyi fókuszú megközelítést a beszerzésben. Büszkék vagyunk arra, hogy a CATL kötelezettségvállalása a magyarországi karbonsemleges termelés mellett támogatja az Ambition 2039 kezdeményezésünket is.”
By clicking on the button “I accept” or by further usage of this website you express consent with usage of cookies as well as you grant us the permission to collect and process personal data about your activity on this website. Such information are used to determine personalised content and display of the relevant advertisement on social networks and other websites. More information about personal data processing can be found on this link. Read More